Itten minálunk, a követségen március 11-én tartották a megemlékezést. Nagyon jó volt, jól éreztük magunkat, jó volt újra magyar szót hallani. Ferkó azt gondolta, alig lesznek (10 főre tippelt), de valójában körülbelül 60-80 ember lehetett. Sokuk a követség munkatársa és családja, de akadt azért Japánban élő egyéb magyar is. A svéd asztal tele volt magyaros ételekkel (túrógombóc, csirkepaprikás, petrezselymes krumpli, galuska, téliszalámi, kolbász stb.), amit persze mi nem kóstoltunk végig. Két gyerekkel a kezünkben nem könnyű még magunkról is gondoskodni. Zorka megkóstolta a csirkepaprikást, pedig azt én is tudok főzni még itt is, és falatozott még a téliszalámiból. Ez utóbbinak különösen örült és sokszor repetázott.
Az odatévedt magyarok között elég különböző életutakat ismertünk meg: volt, aki Ferkóhoz hasonlóan ösztöndíjjal érkezett és hozta a feleségét is, volt aki egy mexikói futballedzőhöz ment feleségül, aki most éppen Japánban dolgozik, volt itt dolgozó kézilabda edző, francia állampolgárságú, de japán anyanyelvű itt dolgozó férfi felesége stb.
Találkoztunk még a Télapóval is (volt egy nagy fehér szakállú, magyarul beszélő idős bácsi, akit Zorka egyből letélapózott, és a bácsi kedvesen bele is ment a játékba).
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.