A mai tájfun aktuálissá tette, hogy elmeséljem, hogy milyen az időjárás itt. Tokió és Kawasaki nagyjábó Athénnal van egy szélességi körön, úgyhogy az időjárás szubtrópusi jellegű. Általában a szubtrópusi nem mediterán országokra az a jellemző, hogy nyáron esik az eső és meleg van, télen nincs 10 foknál hidegebb és szárazság van. Japán más, mert itt van északon a Japán-tenger. Ennek az az eredménye, hogy itt télen is esik az eső. Meg szinte mindig. Meleg van, párás meleg. Szerencsére ezt ők sem szeretik és még nagyobb szerencsére pénzük is van: a buszon, a vonaton, a metrón, a lakásban és a munkhelyen is légkondi tart kellemes hőmérsékletet vagy ami még fontosabb: páratartalmat.

És most elmesélem a tájfunos élményeimet.

Én a tájfunról szerda reggelig nem is hallottam. Szilvi hívott korán reggel, hogy már otthon is hír, hogy Tokiót el fogja söpörni a Föld színéről az utóbbi tíz év legerősebb tájfunja. Mivel az ilyen jellegű információkat még nem tudom kezelni, mert ez volt az első tájfunom, hát izgatottan néztem meg a térképen, hogy mi várható. Semmi jó. Egy 50kt erejű tájfun nagyon erősnek és nagynak hangzik. Bementem a melóhelyre, hátha mond valaki valamit. Eredetileg csütörtökön - azaz ma - a CEATEC kiállításra mentem volna ki. Már délután 2 óra lehetett, amikor az egyik srác mondta, hogy lehet, hogy pénteken kéne mennem a kiállításra, mert előfordulhat, hogy nem járnak a vonatok. (Márpedig Japánban az élet mozgató rugója a vasút.) Kérdeztem, hogy akkor a munka az ilyenkor hogy működik? A válasz nagyon egyszerű volt: ha jön a vonat, jönni kell. OK, ez nem bonyolult. :) A hivatalos weboldal este 9-re várta a vihart Kawasakiba. Mivel nem jött ezért azt gondoltam, hogy elkerül bennünket ez is. Szegény Szilvit le is oltottam, hogy ne aggódjon annyit. Pedig egy kis szelet úgy néztem volna, ha már a tengerpartra nem szabad kimenni... ;)

Reggel amikor felkeltem csöpögött az eső. Mire megmostam a fogam, megérkezett a tájfun. 100 km/h-ás szél, szakadó eső. Tanácstalan voltam, hogy ilyenkor mi van. Elinduljak dolgozni vagy ne? Mivel az épület ahol lakom a Toshiba kollégiuma, empirikus utat választottam: lementem a földszintre és néztem, hogy kimegy-e bárki az épületből. Úgy döntöttem, hogy ha 10 percig senki nem megy ki, vagy nem jön be, akkor otthon maradok. Mikor leértem, akkor indult el 3 srác reggeliért(!) és az utcán is - egy átlagos napnak megfelelően - emberek "sétáltak". Elindultam dolgozni. Szerencsém volt: abban a fél órában, míg beértem még a szél is csak 30-40-nel fújt. Amikor beléptem a gyártelep kapuján, megtudtam - már napsütésben - hogy milyen a 120 km/h-s szél. Lehet 4 m-est ugrani helyből! Képes rá az ember! Csak szél kérdése. :)

Mikor bementem az irodába, a 100 fős irodában 4-en voltunk. Nem jártak a vonatok: busszal jöttem, az meg járt. Ekkor visszamentem a gyár udvarára játszani 20 percet a 100 km/h-ás széllel. Tiszteletet parancsoló erő. :) Örülök, hogy láttam ilyet.

Vihar a szobám ablakából: kb. 40 percet volt ilyen idő.

A lényeget majdnem elfelejtettem. A legnagyobb kár Tokióban: :)

Szélkerék a Toshiba gyár udvarán